
Robert és Kristen :https://www.youtube.com/watch?v=Uvng0tRX1Ds&feature=related
Kéz a kézben Robert Pattinson és Kristen Stewart
Már olyan sok hír látott napvilágot a Twilight-párról, hol beismerték, hogy együtt vannak, hol pedig tagadták, vagy egyszerűen csak elhajtották a népet egy vállrándítással, és nem foglalkoztak a kérdéssel. Most azonban semmi kétség: együtt vannak.
nagyítás(Profimedia)
Nem rég lencsevégre kapták a Twilight-párost, ahogy kéz a kézben sétálgattak az utcán este, miközben egy közös ismerőssel csevegtek elmélyülten. Annyira elmélyülten, hogy észre sem vették a lesifotóst, aki a közelben várta az alkalmas pillanatot, hogy elkészítse a tárgyi bizonyítékot: Robert és Kristen együtt vannak. Na igen, ők aztán tudják, hogyan gerjesszék a különböző híreket maguk körül, ha valamit, hát ezt már jól megtanulták. Most viszont nem ártana végre dűlőre jutni - bár a képek alapján ez már megtörtént -, hogy akkor együtt vagy külön vannak-e.
Akárhogy is nézzük, talán ők is emberből vannak, és ha hónapokon keresztül, sőt éveken keresztül kell eljátszanod, hogy szerelmes vagy valakibe, idővel - már-már önbeteljesítő jóslatként - tényleg az is leszel. Ezért nem meglepő, hogy amikor végre egyedül lehetnek - pontosabban azt hiszik, hogy egyedül lehetnek -, máris elengedik magukat, és jön a hétköznapi romantika: a kézenfogva sétálás. Mi csak örülünk... (már aki)
A forgatások alatt közelebb kerültek egymáshoz, és nagyon jó barátok lettek, együtt jártak megjelenésekre, díjátadókra. Közös interjúkat adtak, együtt promotálták a filmet. Egyre többet fotózzák őket, mint Edward és Bella, a Twilight kapcsán. A meghallgatásuk is közös volt, mivel Catherine Hardwick londoni házában történt, ahol kettőjüknek egy szerelmes jelenetet kellett előadnia, mégpedig az "ágyjelenetet", amikor is Edward az ablakon érkezik Bella szobájába, aztán pedig csókolóznak. Sokan elkezdtek pletykálkodni, hogy ők ketten... Biztosan összejöttek, van köztük valami, hát egy ilyen filmet nem lehet szerelem nélkül leforgatni. Kristennek pedig barátja van, és nemrég nyilatkozta, hogy Rob akármennyire is a legalkalmasabb ember arra, hogy Edward legyen a filmben, és hogy együtt dolgozzanak, mégsem fogja szerelmét otthagyni. Nyilatkozta, hogy nagyon is jóban vannak, hülyülnek, és ez természetes. További pletykák is szállingóznak, mégpedig, hogy Rob a Facebookon, szinte világgá kürtölte, egy "privát" beszélgetésben, álnéven, hogy ő és Kris egy párt alkotnak. De ez csak ócska pletyka, mert persze mindenki azt szeretné látni, hogy ők ketten összejönnek...
Pár kép ahól lekapták őket :P


Robert Pattinsonról és Kristen Stewartról már lassan több mint egy éve sztorizgatnak a bulvárlapok: együtt vannak, csak tagadják, eljegyezték egymást, Kristen már terhes Robtól stb. Lássuk be, a legképtelenebb hírnek is van valamilyen alapja. Kérdés inkább az, mi mit látunk meg a hírek mögött. Kicsit összefoglaltuk, mit is lehetett eddig megtudni az Alkonyat szerelmespárjáról.
Először is szögezzük le, a férfi és nő közötti barátság nem lehetetlen, de nehezen megvalósítható, netán különféle engedményekkel - alkalmi szex stb. - lehet rábólintani: igen, van férfi-nő barátság. Ezért mi sem tesszük le a voksot abban a témában, hogy Kristen és Rob csak barátok, szexpartnerek, vagy egy igazi románc szereplői. Döntsétek el ti! De azért összekapargathatjuk - jelezzük, a teljesség igénye nélkül, mi vagyunk mi? oknyomozó riporterek? -, mi is történt közöttük, és milyen pletykák kaptak szárnyra velük kapcsolatban az elmúlt egy évben. És igen, időnként szívni fogjuk a vérüket. Nem tetszik?
katt a piros részekre:D
Azon kívül, hogy jó választás volt Robertet megszerezni Edward szerepére, azért nem ilyen egyszerű a sztori a válogatásról. Rob azért ment el egyáltalán a meghallgatásra, mert megtudta, Kristen Stewart játszaná Bella Swan szerepét. Robnak pedig már régóta bejött Kristen, szóval egy esélyt adott magának, hogy hátha együtt játszhatnak. Összejött neki.
Robert és Kristen annyira nagyon jól játszották Edward és Bella szerepét, hogy sokan - pontosabban megfogalmazva azok, akik Robert-Kristen kapcsolat pártiak - nem csak a vásznon tartották/tartják őket egy párnak, hanem a való életben is. Ezt nem igazán lehetett cáfolni, legalábbis a laikusoknak, hiszen a róluk fel-felröppenő hírek többsége arról szólt, hol, mikor, milyen körülmények között látták őket...együtt!!! Csak hogy röviden összefoglaljuk milyen hírekről beszélünk. Mellesleg ezeknek a többségét aneonon is olvashattátok. Pl.
Mi lenne nagyobb öröm azoknak, akik már a kis Roberteket, Kristeneket látnák szaladgálni a lesifotós képeken, ha kiderülne Kristen Stewart Robert Pattinsontól terhes. Erre persze abból a teljesen megalapozott hírből következtettek az újságírók, hogy az egyik nagyon közeli barát szaladt le terhességi tesztért Kristen helyett. Minden bizonnyal csak így történhetett.
