Új Eclipse előzetes:https://www.youtube.com/watchv=Y11FBV7DU94 

 

Eclipse-Napfogyatkozás
Típus: film
Sorozat: 3.rész
Státusz: Utómunkálatok
USA Premier:2010.06.30
Magyar Premier:2010.??.??.
Főszereplők:
Kristen Stewart
Robert Pattinson
Taylor Lautner
Bryce Dallas Howard
Rendező:
David Slade
Forgatókönvy író:
                                 Melissa Rosenberg

Itt megnézheted az előzetest!

https://www.youtube.com/watch?v=HSt_cHRS1ys&feature=player_embedded 

hogyan készült:
http://www.pixter.hu/video?id=18916 

Hívatalos Eclipse oldal:

http://www.eclipsethemovie.com/ 

 

Őrizd a percet!

 

Mert ami eljön, az el is múlik, ezt a halandók tudják csak igazán.

Elmúlt az alkonyat, elmúlt az újhold.

De eltűnhet-e a Nap az életedből? Elzárhat-e melegétől a hűvös Hold, amely minden álmod és vágyad tudója?

Jacob napsugaras mosolya, vagy Edward holdfényragyogása?

Bella mindent elveszíthet: barátot, szerelmet.

Két tűz közé kerül. Körülötte felizzik az ősi gyűlölet, miközben régi vérszomjas ellensége még mindig rá vadászik. Ismét választania kell élet és halál között...

A nagy kérdés: mit érdemes túlélni?

A Twilight saga folytatódik...

A Hold megbűvöl. A Nap talán sosem hűl ki.

Merj álmodozni! Az álmok nem fogynak el...

itt elolvashatod:http://www.mediafire.com/?4kemnhjm2ez 

1. fejezet: Ultimátum

(az első 5 oldal)

Bella, 

Nem tudom miért íratsz Charlie-val üzeneteket Billy-nek, mintha másodikosok lennénk- ha beszélni akarnék veled, akkor válaszolnék a...

A te döntésed volt, oké? Nem követheted mindkét utat mikor...

A „halálos ellenségek" melyik része túl bonyolult neked hogy...

Tudom hogy hülyén viselkedek, de nincs más mód hogy...

Nem lehetünk barátok, ha az összes idődet egy rakás...

Azzal csak rosszabb, ha túl sokat gondolok rád, szóval kérlek ne írj többet...

Igen, nekem is hiányzol. Nagyon. Semmi sem változott. Sajnálom...

Jacob

Végigfuttattam az ujjaim a papíron, éreztem a mélyedéseket, ahogy a tollat olyan erősen nyomták a papírra, hogy majdnem átszakította azt.  El tudtam képzelni, miközben ezt írta- ahogy a durva kézírásával körmölte a mérges hangvételű levelet, egymás után áthúzgálva a sorokat, mikor nem találta a megfelelő szavakat, talán a tollat is eltörte azzal a hatalmas kezével,  ez megmagyarázná a tintapacákat is. Elképzeltem, ahogy az erőlködés közben összehúzta a szemöldökét és ráncolta a homlokát. Ha ott lettem volna, talán nevettem volna rajta. Agyvérzést ne kapj, Jacob - mondtam volna neki. Csak bökd már ki mit akarsz!

A nevetés volt az utolsó dolog, amit most szerettem volna, újraolvasva a szavakat, amiket szinte már kívülről tudtam.A válasza a könyörgő levelemre - amit Charlie-n keresztül juttattam el Billy-hez, mint a másodikosok tényleg, ahogy rámutatott -  nem lepett meg.A lényeget már akkor  tudtam, mielőtt kinyitottam volna a levelet. A legmeglepőbb az volt, ahogy minden egyes áthúzott sor sebeket okozott bennem- mintha a levél minden egyes pontján pengeélek lettek volna. Sőt, sokkal több ennél, minden dühös kezdés hatalmas szenvedés bújt meg, Jacob fájdalma mélyebben érintett, mint a sajátom. Míg ezen gondolkoztam, megéreztem a füstölő főzőlap félreismerhetetlen szagát, ami a konyha irányából jött. Egy másik házban, a tény, hogy rajtam kívül valaki más főzött volna, nem lett volna ok a pánikra. Begyömöszöltem az összegyűrt papírt a  hátsó zsebembe és futottam, egy szempillantás alatt a földszinten voltam.

A spagettiszószos üveg amit Charlie tett a mikróba még csak egyet fordult, amikor feltéptem az ajtaját és kivettem.

„Mit csináltam rosszul?" kérdezte Charlie.

„A tetejét levehetted volna először, apu. A fémet nem igazán szereti a mikró."

Gyorsan levettem a tetejét, miközben beszéltem, a szósz felét kiöntöttem egy tálba és azt tettem vissza a mikróba, az üveget meg a hűtőbe, beállítottam az időt és megnyomtam a start gombot.

Charlie összeszorított szájjal figyelte az intézkedésemet.

„A tésztát jól csináltam?"

Belenéztem a tűzhelyen álló lábasba - ez volt a szag forrása, ami riasztott.

„Egy kis keverés segítene." válaszoltam megenyhülten. Találtam egy kanalat és próbáltam felszedni a pépes nagy kupacot, ami le volt tapadva az edény aljára.

Charlie sóhajtott.

„Szóval, mi ez az egész?"  kérdeztem.

Keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt és az ablakon át a szakadó esőt bámulta.

„Nem tudom, miről beszélsz." morogta.

Zavarba ejtett. Charlie amint főz? És mi volt ez a barátságtalan viselkedés? Edward nem volt itt, általában ezt a fajta magatartást a barátom számára tartogatta, mindent megtett azért, hogy a minden szóval és mozdulattal megfelelően demonstrálja, hogy „nem szívesen látott" vendég nálunk. Charlie erőlködése teljesen felesleges volt - Edward pontosan tudta a show nélkül is, hogy mire gondolt épp apu.

A szón - barátom - töprengtem ismerős izgalommal, miközben kavargattam a tésztát.

Ez egyáltalán nem volt a megfelelő szó. Egy sokkal kifejezőbb dolog kellett volna, amivel ki tudtam volna fejezni az örökké szóló elkötelezettségemet...De a szavak, mint például végzet és sors csöpögősen hangzottak hétköznapi használatban.

Edward fejében teljesen más szó járt, és ez volt az izgalmam forrása. A nyelvem hegyén ízlelgettem a szót, csak hogy elgondolkodjak rajta.

Menyasszony.

Uhh. Megborzongtam a gondolattól.

„Lemaradtam valamiről? Mióta csinálsz te vacsorát?" kérdeztem Charlie-t. A tésztagubanc egyre kisebb lett ahogy piszkálgattam. „Vagyis, akarom mondani, próbálsz vacsorát csinálni?"

Charlie vállat vont.

„Nincs olyan szabály ami azt mondaná, hogy nem főzhetek a saját házamban."

„Te tudnál róla." válaszoltam vigyorogva, miközben a bőrkabátjára tűzött jelvényre néztem.

„Hahh. Jól mondod." Kibújt a dzsekijéből, mintha a pillantásom emlékeztette volna, hogy még mindig rajta van, és felakasztotta az erre a célra szolgáló fogasra.

A pisztolytáskája már fel volt akasztva - egy pár hete már nem volt rá szüksége bent a hivatalban. Nem volt több zavaró eltűnési eset, ami felfordulást okozott volna a washingtoni kisvárosban, Forks-ban, a hatalmas, titokzatos farkasok sem bukkantak fel többet a mindig esős erdőben...

Csendben bökdöstem a tésztát, azon gondolkodtam, hogyan vehetném rá Charlie-t, hogy elmondja, mi miatt bosszankodik a szabadidejében. Az apám nem volt a szavak embere, és az erőfeszítései, hogy egy leülős, beszélgetős vacsorát celebráljon világossá tette számomra, hogy rá nem jellemző módon rengeteg szó kavaroghatott a fejében.

Szokásomhoz híven az órára pillantottam - ezt megtettem mindig párszor ilyentájt. Már csak fél óra.

A délutánok voltak a legnehezebben elviselhetőek a napban. Mióta az előző legjobb barátom (mellesleg vérfarkas ), Jacob Black beárult, hogy titokban motoroztam - mindezt azért csinálta, hogy szobafogságra ítéljenek és így ne tudjak a barátommal (aki mellesleg vámpír) lenni, Edward Cullen-nel - Edward csak este héttől 9:30-ig látogathatott meg engem, mindig szigorúan a házunk keretei között és apu felügyelete alatt, csalhatatlanul mogorva tekintete kereszttüzében.

Ez a korábbi, kevésbé szigorú szobafogság kiterjesztése volt, amit a magyarázat nélküli háromnapos eltűnésemért, és a sziklaugrás említéséért érdemeltem ki.

De természetesen Edward-ot láthattam az iskolában, és ez ellen Charlie semmit sem tehetett. Ezen kívül Edward majdnem minden éjszakát a szobámban töltött, amiről persze Charle-nak fogalma sem volt. Edward képessége, aminek segítségével könnyedén és halkan mászott át a második emeleti ablakomon, majdnem annyira hasznos volt, mint amivel képes volt Charlie gondolataiban olvasni.

Habár csak a délutánt kellett Edwardtól távol töltenem, elég volt ahhoz hogy nyugtalan legyek, és az órák mindig nagyon lassan teltek. De mégis ellenkezés nélkül tűrtem a büntetésem,  mert -egyrészt- tudtam, hogy megérdemlem- másrészt pedig- nem bírtam elviselni, hogy megbántom aput azzal, hogy azonnal elköltözzek, mikor egy sokkal tartósabb elválás közeledett számomra, Charlie számára láthatatlanul.

Apu morogván leült az asztalhoz és kihajtotta a nyirkos újságot, majd perceken múlva rosszallóan csettintgetett a nyelvével.

„Nem tudom, miért olvasod el a híreket, apu. Csak felidegesíted magad."

Nem figyelt rám, az újsággal a kezében mérgelődött.

„Na ezért akar mindenki kisvárosban élni. Nevetséges!"

„Mi  baj van a nagyvárosokkal?"

„Seattle vezeti a gyilkossági statisztikákat az országban. Két megoldatlan gyilkosság az elmúlt két hétben. El tudnád így képzelni ott az életed?"

„Azt hiszem, Phoenix előrébb áll a gyilkosságok számát tekintve, apu. És én ott éltem." És ott soha nem voltam olyan közel ahhoz, hogy megöljenek, mint miután az ő békés kisvárosába költöztem. Nézzük a tényeket, jó pár listán rajta vagyok már...A kanál remegett a kezemben, hullámokat vetett a víz a tálban.

„Nos, nincs az a pénz amiért oda költöznék." mondta Charlie.

Feladtam a vacsora megmentésére tett kísérleteimet és elkezdtem tálalni, a steakhez használt késsel kellett vágnom adagokat a tésztából Charlie-nak és magamnak, miközben ő tétován figyelt. Charlie mártást tett az adagjára majd nekilátott az evésnek. Amennyire csak tudtam, befedtem szósszal saját összeragadt tésztaadagomat és lelkesedés nélkül követtem a példáját. Egy percig némán ettünk, Charlie még mindig a híreket olvasta szóval elővettem az elég rossz állapotú Üvöltő szelek példányomat onnan, ahol reggelizés közben hagytam, és próbáltam belemerülni a századfordulós Angliába, amíg apura vártam, hogy elkezdjen beszélni.

Annál a résznél tartottam épp, ahol Heathcliff  visszatér, mikor Charlie megköszörülte a torkát és ledobta az újságot a földre.

„Igazad volt." mondta Charlie. „Volt okom, hogy ezt csináljam." A villájával a ragacsos tésztára bökött. „Beszélni akartam veled."

Félretettem a könyvet, a kötés már annyira szétfoszlott, hogy hirtelen leesett az asztalra.

„Csak szólnod kellett volna."

Bólintott, szemöldökét összehúzta.

„Igen. Majd legközelebb nem felejtem el. Csak azt gondoltam, hogy azzal, hogy én csinálok vacsorát, megpuhíthatlak."

Nevettem.

„Működött. A főzési képességeid hatására olyan puha lettem, mint a vaj. Mit szeretnél, apu?"

„Nos, Jacob-ról lenne szó."

 Éreztem, hogy megmerevedik az arckifejezésem.

„Mi van vele?" kérdeztem hűvösen.

„Nyugi, Bells. Tudom, hogy még mindig mérges vagy, amiért feldobott, de ez volt a helyes dolog. Csak feleősségteljesen viselkedett."

„Felelősségteljesen." ismételtem metszőn, szemeimet forgatva. „Jólvan. Szóval, mi van Jacobbal?"

Az óvatlanul kicsúszott kérdés visszhangzott a fejemben. Mi van Jacobbal? Mit fogok tenni vele? Az előző legjobb barátom, aki most...nos, mi is? Az ellenségem? Elszégyelltem magam.

Charlie arca hirtelen óvatos lett.

„Ne légy rám mérges, oké?"

„Mérges?"

„Nos, Edwardról is szó lenne."

Összevontam a szemöldököm.

Charlie hangja mogorvább lett.

„Beengedem a házba, nem igaz?"

„Persze, be." tettem hozzá. „Rövid időre. Na persze, akár engem is kiengedhetnél a házból rövid időre néha." folytattam csupán viccelve. Tudtam, hogy lakat alatt leszek ebben a tanévben. „Az utóbbi időben egész jól viselkedek."

„Nos, ez is része a mondandómnak..."

Ekkor Charlie arcán váratlan, füligérő mosoly jelent meg, egy pillanatra húsz évvel fiatalabbnak tűnt.

Egy halvány reménysugarat láttam ebben a mosolyban, de óvatosan folytattam.

„Most összezavartál. Akkor Jacobról, Edwardról, vagy a szobafogságomról van szó?"

Újból felvillantotta a vigyort.

„Mindháromról."

„És milyen arányban?" kérdeztem.

„Oké." sóhajtott, majd megadásra készen felemelte a kezét. „Szóval arra gondoltam, hogy talán feloldom a szobafogságot, bizonyos feltételekkel a jó viselkedésedért. Lenyűgöző, hogy a többi tinédzserhez képest mennyire nem nyafogtál."

Felvontam a szemöldököm.

„Komolyan? Szabad vagyok?"

Ez most honnnan jött? Teljesen biztos voltam abban, hogy háziőrizet alatt leszek, amíg el nem költözök, és Edward sem vett észre semmi megingást Charlie gondolataiban.

Charlie feltartotta egy ujját.

„Bizonyos feltételekkel."

A lelkesedésem azonnal szertefoszlott.

„Fantasztikus." sóhajtottam.

„Bella, ez inkább kérés, mint követelés, oké? Szabad vagy. De remélem jól használod ezt a szabadsgáot...megfontoltan."

„Ez mit jelent?"

Újból sóhajtott.

„Tudom, hogy elégedett vagy azzal, hogy minden idődet Edwarddal töltheted..."

„Alice-el is szoktam lógni." szóltam közbe. Edward nővérének nem volt kijelölt látogatási ideje, akkor jött és ment, amikor akart. Charlie teljesen a hatása alatt volt.

„Ez igaz." mondta. „De a Culleneken kívül vannak más barátaid is, Bella. Vagy legalábbis voltak."

Egy pillanatig csak bámultunk egymásra.

„Mikor beszéltél utoljára Angela Weberrel?" bökte ki végül.

„Pénteken ebédnél." válaszoltam rögtön.

Edward visszatérése előtt a sulis barátaim két csoportra szakadtak. Tetszett a gondolat, hogy úgy gondoljak rájuk, mint jó vs. gonosz. Vagy mondjuk mi és ők.

A jó fiúk között volt Angela, a barátja, Ben Cheney és Mike Newton, ők nagylelkűen megbocsátották nekem az őrült viselkedésemet, mikor Edward elhagyott. Lauren Mallory volt a gonosz csoport magja az ők oldalon, mint majdnem mindenki az első barátaim közül Forksban, Jessica Stanley is elégedettnek tűnt az anti-Bella programmal.

Edward visszatérésének megvolt az ára, Mike barátsága nem volt már olyan, mint azelőtt, de Angela megingathatatlanul hű maradt, Ben pedig követte őt.

A természetes idegenkedés ellenére- amit a legtöbb ember érzett a Cullenekkel szemben, Angela minden nap szófogadóan Alice mellett ült ebédnél. Nehéz volt nem elbűvölődni a Cullenektől- csak adni kellett nekik esélyt arra, hogy elbűvöljenek.

„Az iskolán kívül?" kérdezte Charlie, újból magára vonva a figyelmemet.

Oldal: Eclipse
twilight saga - © 2008 - 2026 - twlgh.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat